Tegnap a Jurassic Parkban jártam. Nem tudom máshogy leírni, abban a pillanatban amikor leérsz, majd meglátod a vízesést úrrá lesz rajtad a döbbenet, nincsenek rá szavak. Felnézzel és nem látsz mást,...
Napokig gondolkoztam hogyan lehet leírni a hegyet, a 4K-t már ellőttem a Le Morne-ra, de talán jobb is így, mert az igazi nagy betűs KILÁTÁS a Tamarin hegyről van!
Már szinte...
A nyaralók közül sokan csak 7-8 napra jönnek Mauritiusra. Azt kell mondjam, ennyi idő ennek a csodás országnak a megismerésére nagyon kevés. Ha Mauritiusra jössz nyaralni és nem mész sehova, csak...
Pár hete a wikilocot böngészve akadtunk erre a túraútvonalra és úgy döntöttünk, amint vége a Freddy ciklon által ránkhúzott esőzésnek, azonnal kipróbáljuk. Szombaton kisebb előkészület után felkerekedtünk és a Pereybere strandtól...
Már annyi helyen voltunk kirándulni és olyan sok mindent láttunk, a Casela Park valahogy eddig mégis kimaradt. Hosszú hónapok után végre eljutottunk Mauritius egyik legismertebb természetvédelmi parkjába, ami valójában egy elképesztően...
Minden évben február március környékén, azaz a hindu naptár szerint a Phalguna, vagy Mangha holdhónap sötét (fogyó) felének tizennegyedik napján tartják a mauritiusi hindu közösség egyik legfontosabb és leglátványosabb fesztiválját, a Maha Shivaratrit....