Kezdjük egy kérdéssel: Hisztek a karmában? Néha a földi paradicsomban is vannak szar napok, na a tegnapi ilyen volt.

Minden a rendes kerékvágásban ment, reggel felkeltünk, dolgoztunk, végre hétfő, elvittük a kölyköket a suliba, kettesben a délelőtt, így munka után kis napozás, pihenünk. Élveztük a sütkérezést, amikor egyszer csak megszólalt a telefon:

“Ádám lerobbantunk, el tudnád jönni értünk?”

Fél perc, és már a kocsiban. Judittal folyamatos telefonkapcsolat, átszerveztük az egész délutánunkat és megoldottuk a gyerekek suliból hazajutását (két körben biciklivel). Közben a helyszínre értem, Kareszék kocsija az út közepén robbant le a forgalmas délutáni Grand Bay hatalmas örömére, gyorsan dugó alakult ki. Értesítettük az autó bérbeadóját, mivel én voltam az összekötő. A tulaj azonnal hívta a biztosítót, így a vontató már úton volt.

Nekem el kellett rohanom, mivel Kareszék épp a gyerekért indultak volna a suliba, így őt is el kellett hozni. Visszafelé vettem 4 liter üzemanyagot, hátha csak kifogyott a benzin a kocsiból ( mivel menet közben egyszer csak megállt). Na ez is megér egy misét. Megállok a kúton, mondom a kutasnak, hogy kéne kb 5 liter benzin kannába, de azt is vennék, mert nincs. “No worries” kíséretében elindul a shop oldalához. Felkap egy 4 literes öblítős flakont, kiöblíti, majd megkérdezi, hogy biztos 5 liter kell? Közben a szemétben kutat még egy flakonért, mondom nem, jó lesz a 4 liter is. Visszamegyünk a kútfőhöz, megtankolja, valami piros színűvel. Mindegy. Most már túljutottunk azon a ponton, hogy ilyenen fennakadjak.

Megvan a benzin. Irány vissza a haveromhoz. Átadom a flakont (szerencsésen a negyede a csomagtartóban landolt). Betöltés után a kocsi egyszer csak beindul! oké, akkor ez megoldódott!

Tanulság: Kifogyott az üzemanyag, csakhogy a kocsi úgy jelezte, hogy még van. Két jelzés még volt a nyolcból. Ha nem ismeritek az autót akkor mindig tartsátok magasan az üzemanyag szintet, úgy is annyival kell átadni majd, amennyivel átvettétek.

Végre irány haza, mindezt tűző napsütésben. Már majdnem hazaérek, amikor egyszercsak Judit jön szembe velem biciklivel, megállok.

“A gyerekek már otthon. Láttam egy kutyát, akit a facebookon keresnek. Megyek összeszedem.”

Hah. Kb 15 perccel később megérkezik a rémült kutyussal. Nem is mert a közelünkbe jönni, azonnal elbújt, még vizet is csak félve ívott.

Persze a posztot nem találtuk meg, így mi írtuk ki a helyi csoportokba, hogy megleltük a kiskutyát. Amíg vártuk, hogy jelentkezzen valaki érte, próbáltuk megnyugtatni a kutyulit, végre ívott. Összebarátkozott a gyerekekkel, majd Benivel, és nagy meglepetésünkre Fagyival is.

Estére már barátságosan nézte körbe a kertet.

Végre kapás van, egy srác ír, hogy az apjáé a kutya. Majd kicsivel később a gazdája is ránk írt, így telefonon megbeszéltük a találkozót. Aggodalmunk, hogy esetleg nem az övé azonnal elszállt amint a kutya meghallotta az öreget, mert olyan csóválásba kezdett, hogy azt hittük helikopter lesz belőle.

Szóval hisztek a karmában? Mi igen, és jó érzés volt visszaadni valamit abból a sok jóból, amit kaptunk az elmúlt években 🙂