Az első részben írtam meg nagy vonalakban, hogy mégis mi történt az elmúlt egy évben és miért tűntünk el, a másodikban pedig nekiálltam a témák kifejtésének, hisz az élet arra kényszerített, hogy jobban utána nézzünk mindennek, iskoláknak, lakás- vagy házbérleteknek, olcsóbb bevásárlási lehetőségeknek. Igen, nem csak iskolát váltottunk itt Mauritiuson, hanem házat is.
Amikor Észak-Írországból Mauritiusra költöztünk, nem sok segítségünk volt, valójában a Smart Travelleren kívül senki, ők is csak a vízumot intézték, de az ingatlankereséssel, itteni élettel kapcsolatban nem nyújtottak sok segítséget. Így rengeteg utánaolvasás és fórumozás után arra jutottunk, hogy az időjárást tekintve, illetve az expatok számára a legideálisabb az északi és északnyugati oldala a szigetnek. Már ha óceánpart közelében szeretne az ember lakni… De ha egy ilyen szigetre költözik az ember, akkor alap, hogy part közelében lenne. 😀
Nos, mi úgy gondoltuk anno, megtaláltuk az ideális házat, vagyis azt hittük. A szépsége kicsit parasztvakító volt és mi rá is haraptunk. Pont nem volt gyalogtávra a parttól, olyan 2 kilométerre lehetett, de ezt kiküszöböltük elektromos bringákkal. Mondjuk a 2 kilcsi nem olyan vészes, de 2 gyerekkel a sok homokozó vackot lehordani, meg matrac, meg kaja, víz, aztán mindezt haza sós vizes, homokos fürdőruhákban gyalogosan nem vállaltuk. Megpróbáltuk… de aztán bőszen kentük a sudocremet a belső combunkra mindannyian.
Vissza a házhoz, csodaszép volt, de a belbecs hiányzott. 65.000 rúpiáért vettük ki 2022 júliusában. Mielőtt megérkeztünk volna Mauritiusra, a tulaj felemelte 75.000-re, mondván, hogy sok rá az érdeklődő, és van, aki 100-at is ajánlott. Ez már egy komoly red flag volt, de nem volt mit tenni, már nem volt időnk másikat keresni. Amúgy amikor megérkeztünk, nagyon rendesek voltak, és végig mindenben segítettek, bármilyen problémánk volt. De az a helyzet, hogy a 2 év alatt, amíg ott laktunk, az albérletet sajnos feltornázta közel 120.000 rúpiára, ami már jelentősen megterhelt minket anyagilag, és azért lássuk be, egy ház, ami 2 kilométerre van a parttól, az nem ér ennyit, akármilyen jó környéken is van. Mivel tudtuk, hogy le fog járni a szerződésünk, elkezdtünk keresni másik házat, és be is igazolódott, amit eddig mindig mondtunk másoknak is, akik élni jönnek ide.
Elkezdtük a házkeresést, és a max keretet 65.000 rúpiában állapítottuk meg. A gyerekek új iskoláját, a Greencoastot vettük alapul. Maximum 20-25 percre legyünk kocsival, és valahogy ki tudjuk kerülni a Northfield, az Ecole du Nord és az International Preparatory School miatti dugót. Sajnos ezek az iskolák egy helyen vannak, és egy közös lehajtójuk van az autópályáról, így reggel és délután borzalmas a dugó miattuk. A Greencoast is abban az irányban van, de szerencsére kikerülhető a torlódás a kisebb falvakon keresztül.
Tehát kerestünk Pereyberen, Grand Bayen, Pointe aux Cannoniers-en, Mont Choisy-n, Trou aux Biches-en és végszükség esetén Bain Boeuf-ön vagy Pointe aux Biches és Piments környékén. Sok szép házat megnéztünk, Bain Boeuf-ön volt egy 4 hálószobás medencés ház, épített grillel, kinti kemencével, kb. 50 méterre a parttól, szóval igen, lehet találni elképesztően jó házakat ennyiért. Hogy miért nem vettük ki? Nos, rájöttünk, hogy semmilyen csodaház nem ér annyit, mint a barátaink Pereyberen. Hogy könnyen összejárhassunk velük, hogy ha egyet gondolunk, leruccanjunk a partra egy közös naplementézésre, át hozzájuk, vagy lesétáljunk egy étterembe. Vagyis kockáztattunk, a nagyon kibővített körünket nagyon leszűkítettük Pereybere-re, és ráadásul sétatávolságra a parttól. Nem 2 kilométerre, max. 1-re.
Tehát visszatérve, mit is mondunk mindenkinek, aki ide szeretne költözni? El tudnak vakítani a csodaszép házak, de nagyon gondold át. Inkább adj lejjebb a szépségéből, de költözz olyan helyre, ahol nem vagy elzárva, van a közelben bolt vagy kajáldák, part, és a legfontosabb, hogy barátok. Bár ezt az utóbbit csak utána fogod megtalálni. És ami még egy nagyon fontos opció, a tulaj, akitől a házat bérled. Legyen jó fej és rugalmas a tulajod.
Nagy szerencsénk volt, a parttól pár perc sétára végül megtaláltuk az új házunkat. Azon kívül, hogy nagyobb, tágasabb terekkel rendelkezik, mint az előző volt, sokkal élhetőbb a beosztása. Az eső nem dübörög úgy a tetőn, mintha egy helikopter szállna le épp, és bármelyik nap kisétálunk egy naplementére könnyedén, ha úgy tartja kedvünk. Nem utolsó sorban, a tulajunk, Soodesh egy angyal. A ház pedig a MIÉNK. Nem egy fullra, az utolsó díszítőtárgyig berendezett bemutatóteremben élünk, hanem végre mi alakíthatjuk olyanra amilyenre szeretnénk. A gyerekek lefestették a saját ágyaikat, ők választották a függönyeiket, a szőnyegeiket, a kiegészítőiket. Vettünk kanapét (végre van egy nem fancy, cserébe marha kényelmes szófánk), hűtőt. Minden olyan, amit mi választunk, és a mi igényeinknek megfelel. Hiányzik még pár dolog, de nagyon lelkesek vagyunk, néha úgy érzem, nem halad elég gyorsan, de hát ez olyan csajos dolog… mindent megvennék azonnal (csak pénz nincs rá :D). De minden hónapban jut rá valamennyi, amivel egyre inkább magunkra szabjuk. Imádom ezt a házat, de szerintem nem vagyok egyedül vele. Tudunk bográcsozni, szalonnát sütni, ha úgy tartja kedvünk. Ábel pl. egész nap mókol valamit. Itt lehet, nem kell félteni tőle a kertet. Most épp raklapokból épít, előtte hetekig kapált és vetett krumplit, répát, uborkát. Ádám meg újra bepróbálkozik a paprika termesztéssel. Így 2 év után már sikerülhetne végre. 😀
Hab a trotán, hogy ez a ház ugyanazon a környéken van, mint az előző, csak 1,1 kilométerrel közelebb a parthoz, éttermekhez, és mindez 35.000 rúpia havonta. Jézusom, ég és föld… Oké, rájön a rezsi, a kertész, ami együtt még kb. 5000 rúpia/hó, de akkor is, klasszisokkal jobb nekünk, nem csak anyagilag, hanem érzelmileg is. Persze vannak akitől azt halljuk, hogy úúúú, nem bánjátok? Az olyan szép volt, modern volt. Nos, nem… Amúgy ez is szép, csak nekünk.
